Joshua Oppenheimer The End (2024) című filmje egy disztópikus musical, amely 25 évvel azután játszódik, hogy egy környezeti katasztrófa lakhatatlanná tette a Földet. A történet egy gazdag családot követ – Anyát (Tilda Swinton), Apát (Michael Shannon) és Fiukat (George MacKay) –, akik egy luxusbunker elszigeteltségében próbálják fenntartani gondosan felépített rutinjaikat és illúzióikat. Amikor egy idegen, a Lány (Moses Ingram) rátalál a menedékükre, a zárt rendszer repedezni kezd.
‍

A betolakodó jelenléte arra kényszeríti a családot, hogy szembenézzen múltjával és azzal a szereppel, amelyet a világ pusztulásában játszottak. A film a bűntudat, a tagadás és a túlélés dilemmáit tárja fel zenés monológok és feszült konfrontációk révén, miközben kísérteties látványvilága és kísérleti narratívája nyugtalanító képet fest a kiváltság és felelősség kapcsolatáról egy összeomló világ peremén.

Joshua Oppenheimer amerikai dokumentumfilmes, akinek munkássága az emlékezet, a bűnrészesség és a hatalom természetét vizsgálja radikális filmnyelvi eszközökkel. The Act of Killing (2012) és The Look of Silence (2014) című filmjei az indonéziai népirtás feldolgozatlan traumáit bontják ki, a dokumentumfilmes forma határait feszegetve. Különleges megközelítése, amelyben a múlt rekonstruálása maga is performatív tetté válik, meghatározóvá tette őt a kortárs filmművészet utóbbi évtizedében.

A The End (2024) Oppenheimer első fikciós nagyjátékfilmje, amely egy posztapokaliptikus musical formájában tárgyalja a kiváltság, a felelősség és a túlélés morális paradoxonjait. A történet egy elszigetelt luxusbunkerben élő családot követ, akik egy idegen érkezésének pillanatában kénytelenek szembenézni múltjukkal. A rendező ebben a filmben is az emberi önámítás mechanizmusait vizsgálja, miközben a grandiózus vizualitást és a zenei formát radikális társadalmi reflexióval ötvözi.